Hogy milyen ember Papadimitriu Athina?
Egy igazi szélvész. Kiabál, nevet, sikítozik, pozitív kisugárzása elsöprő erővel kerít a hatalmába. Olyan, mint a keleti jóboszorkány, abból, aki a társaságában van mindenképpen kivált valami érzelmet; mosolyt csal az arcokra, megríkat, vagy akár mindkettő. Azelőtt nem találkoztam vele, ezért nagyon kíváncsi voltam rá, hiszen mindenkinek van egy elképelése az ismert arcokról, aztán egy személyes találkozás nagy csalódást is okozhat. Athina nem okoz kellemetlen meglepetést senkinek, pont olyan, mint amilyennek látszik.
A szüleid görögök, de te már Magyarországon születtél. Miért akartak a szüleid épp itt letelepedni?
A szüleim valóban görögök, de nem Görögországból, hanem Alexandriából jöttek. Sokáig éltek Egyiptomban is. Az apukám az angol hadseregben szolgált, és ott szívta magába a progresszív eszméket, az akkori baloldaliságot, amelynek a maihoz semmi köze nincs. Ő még hitt a haladásban. A görög polgárháború alatt sok görög gyerek, család költözött Magyarországra, ő pedig jött segíteni nekik, tanárként dolgozott. Mi teljesen görög szellemben nevelkedtünk, megtanítottak bennünket görögül, és arra is, hogy nem szabad elfelejteni azt az országot, ahol születtünk, és azt a népet, amelyhez tartozunk. Csodálatos gyerekkorom volt. A házban, ahol laktunk rengeteg náció élt együtt. Magyar család alig lakott ott. Ezt ma úgy hívnák divatos kifejezéssel, hogy multikulturális környezet. Igaz, hogy a VI. kerületben állt a ház, de hatalmas zöld udvara volt, nyáron fociztunk, télen pedig a házmester bácsi fellocsolta, és szuper koripályát készített nekünk. Alig egy kilométerre laktunk a műjégtől – persze eljártunk oda is – de leginkább a sajátunkon koriztunk, az mégis más volt, csak lementünk, és már húzhattuk is fel a korcsolyát. Csupa kellemes emlékem van a gyerekkoromból.
Első filmes emlékem veled kapcsolatban a Sándor Mátyás című koprodukciós filmsorozat volt. Hogyan éltél meg egy ilyen nagy, külföldi helyszínen történő forgatást?
Isteni volt. Imádtam. Egyrészt fantasztikus volt a stáb, másrészt szabadok és fiatalok voltunk. Összebarátkoztunk a jugoszláv kollégákkal is. Együtt járt vacsorázni, dumálni az egész csapat, a díszletépítő munkástól a rendezőig. Aztán másnap, amikor munka volt, mindenki végezte a maga feladatát, senki nem felejtette el, hogy mit kell tennie, csak azért, mert együtt bulizott a rendezővel. Ez nagyon megnyugtató volt, így lehetett együtt dolgozni, jó hangulata volt az egész forgatásnak.
Őszinte ember vagy, kiadod magadat, nem félsz, hogy kihasználják a nyíltságodat?
Nem. Nem félek. Persze, gyerekkoromban előfordult, hogy az őszinteségem miatt problémám akadt, de csak azért, mert a gyerekek rettenetesen kegyetlenek. Később azonban nem éreztem, hogy visszaélnének a nyíltságommal. Én nem hazudozok, már csak azért sem, mert nem szeretnék azon agyalni, hogy épp kinek mit hazudtam, hogy aztán belekavarodjak, és szégyellnem kelljen magamat. Amíg titok valami, amíg csak szivárog, addig érdekes. Így, hogy mindenkinek őszintén válaszolok a kérdéseire, egy-két napig téma a történetem, aztán – ahogy minden csoda három napig tart – szépen alábbhagy az érdeklődés. Ez még mindig jobb, mintha kitalálnak rólam ostobaságokat, és téma hiányában azt írják meg, ami nem is igaz. Idővel megtanultam, hogy humorral szinte mindent át lehet vészelni, nem szabad elveszteni, mert a legtöbb problémán átsegít.
Végletes vagy. Nagyon jó a kedved, vagy nagyon rossz, nincs arany középút.
Ez igaz, nálam nincs középút. Talán a görögségemből fakad, vagy abból, hogy görög is és magyar is vagyok, nem tudom, de azt gondolom, hogy jó nélkül nincsen rossz, fent nélkül nincsen lent, és muszáj mindekét oldalt megélni. Az arany középút nekem semmit nem jelent, nem járok azon az úton, bár biztonságos, de egyben számomra unalmas is. Ugyanolyan jól tudom érezni magamat a lótrágyában és a flitteres nagyestélyiben is, mert ennyire végletes vagyok. Amikor a jurtában laktunk egy darabig, az is nagyon jó volt. Tudod, milyen jól el lehet lenni egész nap egy kislapáttal, meg egy seprűvel? Megérti az ember, hogy a boldogsághoz nem kell sok minden. Most olvasok egy könyvet az El camino-ról, egy csaj írta, aki elindult egy nagy bőrönddel, amibe belepakolt mindent, ami szerinte feltétlenül fontos lesz neki az út során, aztán szépen lassan dobálta el a cuccait, mert rájött, hogy semmi szüksége rájuk, sokkal többet ér az élmény, amit ez az utazás nyújt neki. Ráadásul azt nem veheti el tőle senki.
Hogyan lesz egy görög-magyar nőből spanyol díva?
Én azt gondolom, hogy az érzelmeket mindenki ugyanúgy nyilvánítja ki, lehet az japán, vagy finn, mindegy, érzelmei vannak, ölel, simít, üt. Amikor a lemezt készítettük, egy olyan zenét kerestünk, amivel elérhetjük azt, hogy aki hallgatja, az elkezd – ne adj isten – zokogni, vagy megfogja a társa kezét, vagy egyáltalán valami érzelmet váltunk ki belőle. A mai embertelen, érzelemmentes világban nem könnyű az emberekből erős érzelmeket kiváltan. Erre nagyon jól megtaláltuk ezt a zenét, mert a latin zenénél érzelmesebbet nem nagyon ismerek. Ha a japán zene lett volna ilyen, akkor azt választom.
Te nagyon erőteljesen kinyilvánítod az érzelmeidet, ordítasz, kacagsz, sikítozol, lehordod, vagy megöleled az embert, vagy akár egyszerre mindkettő… nem fojtasz magadba semmit. Nincs szükséged pszichiáterre, igaz?
Most hallgattam a rádióban, hogy fiatalok olyan csövet kísérleteztek ki, amibe lehet üvölteni, és elnyeli a hangot. Az tény, hogy azok, akik kiordítják a problémájukat kevésbé stresszesek, és ritkábban is betegszenek meg. Ez a cső arra van, hogy ne hallja az egész világ, hogy mit üvölt az, aki éppen kiborul. Na, nekem nem kell ilyen cső, én ordítok, ha olyanom van, a gyerekeim már kicsi koruktól megszokták, hogy ilyen vagyok, nem ijednek meg, valószínűleg akkor csodálkoznának, ha nem ordítanék. Az meg, hogy ki más hallja meg, nem nagyon érdekel.
A külsőd miatt sem stresszelsz túl sokat ?
Hát nem, sosem jártam kozmetikushoz, de az igazság az, hogy rá kellett jönnöm, idővel szükséges egy kis karbantartás. Úgyhogy most gyakran látogatom Bárányos Zsuzsit, aki az arcomat teszi üdébbé a ránctalanító kezelésével (kézi elektródás facelifting), ami abból áll, hogy az arcom izmait stimulálja, tulajdonképpen tornáztatja, és igen látványos eredményeket ér el nálam. Már az első két kezelés után többen megjegyezték, hogy milyen jól nézek, ki, látszik, hogy kialudtam magam, közben meg két órát aludtam összesen.
Szerelem?
Nem, nincs, nem is hiányzik. Annyira leköt a munka, hogy időm sincs másra. Játszom a Komáromi Lovasszínázban és a Szigetszínázban, a Honfoglalás és a Trója című darabokban, tavasztól a Lúdas Matyiban a banyát alakítom ugyanitt. A Turay Ida színházban a Vértestvérek című darabban, illetve Veszprémben, a Koldusoperában is játszom, amiben az az érdekes, hogy a lányommal együtt vagyunk a színpadon. Az Operettszínházban, a saját színházamban is nagyon sok darabban dolgozom, és egy hatvanperces estet is készítettem Müller Péter Szeretetkönyvéből, melyet Kutik Rezső gitárművész kíséretével adok elő. Szóval a szerelemre most nincs időm, de nem is erőltetem, teljes az életem nélküle is.
Szerző: R. Kelényi Angelika